2O24.
MÁRCIUS 25.
Sentier de Montabo, Sentier de Mont Bourda
Nah
hát mivel is kezdjem. Az egyik dolog, amit most nagyon élvezek itt, ahol lakom
az a közeli két túraútvonal: Sentier de Montabo és Sentier de Mont Bourda. Mindkettő
nagyjából 2O perc sétányira van a szállásomtól. Először a Sentier de Montabo-t
jártam be. Az a google vélemények alapján kecsegetetőbbnek tűnt. Egy
könyvtárban töltött nap délutánján úgy éreztem mehetnékem van. Ekkor
választottam, ki ezt az útvonalat. Hazamentem, átöltözem: farmer, cipő...
kicsit túlaggódtam a dolgot. Elmentem a google maps szerinti kiinduló ponthoz.
Azt írták, hogy ugyanott kell visszamenni, ahol végig megyünk. Ez, mint
kiderült: nem igaz. A messzebbi pontjához sétáltam el, az út mellett a
tűzőnapon. (Update: azóta vettem egy esernyőt, igy már saját árnyékom is van.)
Délután 4 körül lehetett. Ahogy
elindultam már jöttek szembe emberek. Ez kicsit megnyugtatott, de azért így is
elég félelmetes volt elsőre. Mivel azt hittem majd ugyanitt jövök vissza, azért
először gondoltam elmegyek a „végére” és majd visszafelé jobban meg-, megállok.
Tulajdonképpen egy domb szélén visz az út, nem emelkedik túlságosan. Azért nem
könnyű terep. Van fel-le, ágak, kövek, de elég jól karban van tartva, itt-ott
lépcsők vannak kialakítva és egy-két híd is. Van egy nagyon szép kilátó pont.
Egy nagy sziklára lehet kimenni és onnan körbe nézni. Állítólag delfineket is
lehet látni ha az ember türelmes. Viszonylag sok emberrel találkoztam. Népszerű
futó hely. Én nem futottam, de rendesen megizzadtam. A farmer (amit az esetleges
kígyók miatt választottam... kicsit túlgondolva a dolgot) egyáltalán nem volt
jó választás. Nagyon meleg volt, nagyon izzadtam. De megint azt tapasztaltam,
mint Új-Kaledóniában. Ahogy mentem és mentem éreztem, hogy fárasztó, de közben
töltődtem is fel. Nehéz leírni az érzést, de elmondhatom, hogy abszolút túlteljesítettem a jelenlegi állóképességemet. Ajánlják is egyébként, mint túrát,
kezdőknek, hogy megszokják a melegben, magas páratartalomban való túrázást. Többször
ámultam és bámultam... hallgatóztam. Végül egy fél majmot láttam. Valószínűleg
mivel sok ember jár arra, túl sok állatot nem lehet látni. Talán ha reggel
korán megy az ember. Ez volt szerdán. Pénteken újra visszamentem és már a
hozzám közel eső kiindulóponttól tettem meg oda-vissza azt utat. Már jobban
nézelődve. Így, hogy már tudtam mire számítsak sokkal rövidebbnek tűnt. Meg is
álltam a nagy kőnél kicsit nézelődni, de delfineket továbbra sem láttam.
A
Mont Bourda útvonal kiinduló pontját már a második napomon láttam, mert a
hozzám közeli strand, a Plage de Montabo egyik végéről indul. De látszott, hogy
elég elhagyatott és be van nőve gazzal. Akkor még nem mertem nekiindulni. A
strandról látszik egy szikla, a google is jelzi kilátópontnak. Gondoltam ez az
út vezet oda. Így következő vasárnap azt terveztem, hogy nem erőltetem meg
magam túlzottan és csak kimegyek a strandra és onnan maximum elsétálok ahhoz a
kilátó ponthoz. El is indultam egy ponton az ösvényen, ami mint kiderült egy az
egyben átvitt a Mont Bourdán. Hegynek lehetne fordítani, de inkább csak domb. Na
ez sokkal vadabbnak bizonyult. Nagyjából egy óra volt átjutni rajta. Egy
emberrel sem találkoztam. Itt-ott látszottak lépcsők (ilyen deszkával
megtámasztott föld), de nagyon el van hanyagolva az egész. A terep is sokkal
nehezebb, mint a Sentier de Montabo-n. Nagyobb a szintkülönbség is. Hála ég
eltévedni azért nem lehet. De ahogy elindultam már rengeteg mozgást hallottam
körülöttem. Valami földön élő kis állatot meg is láttam egyből. Egyáltalán nem
zavartatta magát. Próbáltam megkeresni utána, hogy mi lehetett, de egyelőre nem
találtam. Valami fakopáncs félét is láttam (akik az itteni állat és
növényvilágról szeretnének pontosabb információkat kapni, azok nem jó helyen
járnak... bocsánat). Amit nagyon szuggerálok az a lajhár. Állítólag azt is
lehet látni itt a városon belüli kis erdőkben. Két helyen nagyon durva állat
szag volt. Mint mikor állatkertben járunk. Az elsőn inkább csak átszaladtam.
Egyszer néztem a telefonomra és azt láttam a térképen, hogy épp egy nagy zöld
folt közepén vagyok. Nem mondom, hogy féltem. Már kezdem megszokni. De nem segített,
hogy senkivel sem találkoztam, az út eléggé be volt nőve és rengeteg avar volt
a földön. Az út vége felé láttam több majmot is a fák koronái között, de olyan
érzésem volt, hogy mikor észrevettek, inkább elbújtak. Utána már hiába
szuggeráltam őket, alig láttam egyet-egyet. Kiértem a végére fáradtan,
leizzadva. Kimentem a partra, ott is volt egy szikla. Gondoltam kicsit erőt
nyerek és eldöntöm, hogy merre menjek vissza a strandra. Végül megkerültem a
„hegyet” igy 25 perc volt. Átkelni rajta majd egy óra.
Gondoltam mikor ha nem most: fürdök egyet. Nem volt túl hívogató. Megint nagyok voltak a hullámok. Rájöttem, hogy azért is nagyon más, mint Új-Kaledónia, mert ott szinte végig korallzátonyok vannak így minden part menti rész tulajdonképpen egy öböl. A hullámok megtörnek a korallzátonyon. Hát itt nem. Végül nem mentem be teljesen, de már a térdemig érő víznél is volt, hogy a fejemig betakart egy hullám. Igy végül csak inkább álltam, mászkáltam, ültem a szélén és élveztem a hullámokat. Vasárnap délután révén egész sokan voltak. Családok kipakolva, többen grilleztek is. Kutyát sétáltattak, sétáltak. Órákat ott maradtam. Azon kaptam magam, hogy ez most jó. Már ment le a nap, már árnyék volt parton, pont kellemes a hőmérséklet, a látvány pedig gyönyörű. Alig tudtam otthagyni. Már bőven ment le a nap mikor elindultam.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése